Településünk

Komoly történelmi múltra tekint vissza, a korábbi királyi birtokot a Zádor család adományként nyerte el. Névadója a XIII. században élt Zádor, tőle származik a Zádorfalvi nemzettség, s a falu volt annak központja. Bár a faluban őshonos Zádoriak korán több ágra szakadtak és a család több ága a szomszédos falvakban telepedett meg, mégis a család magva a faluban maradt egészen a 17. századig. A falu birtokosai között találjuk a Dér, a Bartók és a 15. századtól a gömöri eredetű Deme családot is. A 16. században jelent meg a faluban a Horkay család, akinek utódait egészen a 20.-ig is megtalálhatjuk a településen. A 16. század elejétől találhatjuk meg Zádorfalván a Batha családot és szinten e században jelent meg a falu birtokosai között a Lenkey család. A 17. században újabb birtokos család megjelenése rögzíthető Zádorfalván; amikor a Móricz, az Orbán, a Hegyik és a Nagy család tagjai szereztek itt birtokokat. A 18. század során a Dusza család jelenik meg még a falu birtokosai között.

A ma is látható kisnemesi lakóházak és a népi műemlék jellegű házak utalnak történelmi múltjára. Zádorfalva képét a középkor és az újkorban is kisnemesi családok kúriái határozták meg. A legszebb a Szakáll-kúria, ami megkapó látványt nyújt a dombon fölötte épült templommal. A földszintes, homlokzatán 7 nyílásos tornáccal ellátott épületet 1845-ben építették késő klasszicista stílusban. Fatemplomuk helyére a helyiek 1803-ban kőtemplomot emeltek síkmennyezetes hajóval, famennyezetének 108 táblája korabeli festésű, akárcsak a szószék hatszögletű koronája.

A XIX. század közepén a falunak nem volt kiemelkedő földesura, sok kisebb birtok adta a határt. A közbirtok 25 2/8 majorsági telekből és 336 hold erdőből állt. A Szuha-patakon 2 vízimalom működött. A gabona jól termett, a rétek, a legelők az állatállomány gyarapodását szolgálták. Az 1930-as években a község területéhez tartozott Latrántanya is. Ekkor a sajószentpéteri járáshoz tartozó településen 790, döntően református ember élt. Zádorfalva főjegyzőségi székhelyként működött. A település a XX. Század második felében tovább növekedett. Ide tartozott Bakópuszta, Ivánfalva-puszta, Latránpuszta, Latrántanya, Potrec. A járási beosztás megváltozott, 1962-ben az ózdi járáshoz sorolták. Lakossága 1970-től lassan de folyamatosan csökken, jelenleg a 150 évvel ezelőttit sem éri el. Az elvándorláshoz az utóbbi években hozzájárul a munkalehetőségek beszűkülése.

A községben 2 műemléki jellegűvé minősített épület látható. Egyik az 1803-ban elkészült református templom, amelynek famennyezetének kazettái kartusos díszítésűek. Szószékének alja falazott, mellvédje és koronája fából készült késő barokk munka.

A másik műemléki jellegű épület a református lelkészlak, amely 1845-ben késő klasszicista stílusban épült. 1986-ban felújították Jelenleg gyülekezeti teremként, használják.

A települést meghatározó kisnemesi kúriák egy része a mai napig megmaradt. A ma már többnyire magánkézben lévő kúriák felújított állapotukban továbbra is hordozzák a falu jellegzetes hangulatát, megőrizvén értékes építészeti emlékeit. A faluban fennmaradt oszlopos, tornácos kisnemesi lakóházak közül ma is láthatjuk a Horkay, a Lenkey, a Batha és a Deme család egykori kúriáit.

Említést érdemel még a Zádorfalvát Ragállyal összekötő út mentén található fasor, melynek állománya többnyire vadgesztenye, nyár és ezüstjuhar fákból áll. A 20-30 méter magas ezüstjuhar fái elérhetik a 100-150 éves kort is.